Aggódik, hogy látványos lesz a fogpótlása?
2019. szeptember 16.
Sok páciensünk tart attól, hogy látványos lesz majd a fogpótlása és mindenki tudni fogja, az bizony nem a saját foga. Azonban ettől nem kell félnie, az általunk készített pótlásokról ugyanis senki sem fogja tudni, hogy valaha hiányzott egy foga az adott helyről. Ráadásul úgy használhatja, mintha csak a sajátja lenne.
Milyen fogpótlási lehetőségek léteznek?
Az egyik lehetőség az, hogy a kisebb foghiányokat egy taggal hidaljuk át, azaz több koronából álló híd készül. A másik lehetőség pedig az implantátumos fogpótlás. Az utóbbi esetében, mivel minden eset más, nem dolgozhatunk egyetlen sablon alapján, alaposnak kell lennünk minden hozzánk érkező beteg esetében. Azon kevés rendelő egyike vagyunk, ahol speciális számítógépes programot alkalmazva CT-felvétel alapján egyedi sablont tudunk készíttetni. Azon kevés rendelőnk egyike vagyunk, ahol helyben készülnek a CT felvételek. Ez rendkívüli precizitást tesz lehetővé, lerövidítve a gyógyulási időt. Az elkészült fogakat úgy használhatja, mintha nem is történt volna semmilyen beavatkozás.
Már elérhető a digitális implantológia is!
A digitális technológia lehetővé teszi, hogy a fogtechnikai laborokban használt CAD-tervezés és a 3D-nyomtatás segítségével növeljük a gyártás hatékonyságát, ráadásul ennek köszönhetően elkerülhető a legapróbb olyan hiba is, amely a kézi tervezés során előfordulhat. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a készülékeknek a segítségével olyan hidakat, koronákat és egyéb fogpótláshoz szükséges elemeket lehet a hagyományos módszerhez szükséges időtartam töredéke alatt megtervezni és elkészíteni, amelyek gyári minőségűek lesznek. Kiemelendő, hogy minden esetben szövetbarát anyagokat használunk, amelyek probléma nélkül beépülnek.