online időpontkérés

Ki kellett húzni egy fogamat, mi lesz most?

2020. február 28.

Vannak olyan helyzetek, amikor már semmilyen beavatkozás nem segíthet a sérült fogon és mindenképpen szükség van annak eltávolítására. Azonban ilyen szituációban sem kell kétségbe esni, ma már számtalan lehetőség van az esztétikus fogpótlásra.

Milyen fogpótlási lehetőségek léteznek?

Az egyik lehetőség az, hogy a kisebb foghiányokat egy taggal hidaljuk át, azaz több koronából álló híd készül. A másik lehetőség pedig az implantátumos fogpótlás. Az utóbbi esetében, mivel minden eset más, nem dolgozhatunk egyetlen sablon alapján, alaposnak kell lennünk minden hozzánk érkező beteg esetében. Azon kevés rendelő egyike vagyunk, ahol speciális számítógépes programot alkalmazva, a helyben készült CT-felvétel alapján egyedi sablont tudunk készíttetni. Ez rendkívüli precizitást tesz lehetővé a beavatkozás során, csökkentve a fájdalmat, lerövidítve a gyógyulási időt. Az elkészült, beültetett fogakat úgy használhatja, mintha nem is történt volna semmilyen beavatkozás.

Kihasználhatja a digitalizáció előnyeit is!

A digitális technológia lehetővé teszi, hogy a fogtechnikai laborokban használt CAD-tervezés és a 3D-nyomtatás segítségével növeljük a gyártás hatékonyságát, ráadásul ennek köszönhetően elkerülhető a legapróbb olyan hiba is, amely a kézi tervezés során előfordulhat. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a készülékeknek a segítségével olyan hidakat, koronákat és egyéb fogpótláshoz szükséges elemeket lehet a hagyományos módszerhez szükséges időtartam töredéke alatt megtervezni és elkészíteni, amelyek gyári minőségűek lesznek. Kiemelendő, hogy minden esetben szövetbarát anyagokat használunk, amelyek probléma nélkül beépülnek.

Design : Maya Szalay | paqart