Időpontfoglalás
Implantológia
Fogeltávolítás
Koronák, Hidak
Konzerváló fogászat
Fogfehérítés
CT

Implantológia

Kiemelkedő szakterületünk az implantológia

Pontosan ezért, rendelőnkben semmit sem bízzuk a véletlenre!
Mivel minden eset más, nem dolgozhatunk egyetlen sablon alapján, alaposnak kell lennünk minden hozzánk érkező beteg esetében. Azon kevés rendelő egyike vagyunk, ahol a Nobel Biocare cég által kifejlesztett számítógépes programot alkalmazva CT-felvétel alapján egyedi sablont tudunk készíttetni. Ez rendkívüli precizitást tesz lehetővé, jelentősen csökkentve a vérzést és lerövidítve a gyógyulási időt.

Úgy használhatja, mintha nem is történt volna beültetés!
Rendelőnkben nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy részletesen elmagyarázzuk a kezeléseket. Ha fogpótlásra van szüksége, látogasson el hozzánk bizalommal, ahol egy konzultáció keretében mindent megbeszélünk.

Fogeltávolítás

Vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen egy fog eltávolítása. Előfordulhat ez súlyosan sérült fog esetében, de adott esetben a bölcsességfogak eltávolítására is sor kerülhet, amennyiben az adott helyzet úgy kívánja.

Nem kell aggódnia a fájdalom miatt!
Rendelőnk modern felszerelésének köszönhetően nem kell aggódnia amiatt, hogy a fog eltávolítása fájdalommal vagy komolyabb vérzéssel járna. Minél előbb eltávolítjuk a sérült fogat, annál előbb megszűnhet a fájdalom, valamint, ha arra van szükség, lehetőség nyílik a hiányzó fog pótlására is.

Előfordulhat, hogy a fog megmenthető az úgynevezett gyökércsúcs-rezekciónak köszönhetően!
Ez a foggyökércsúcs eltávolítását jelenti, a fog megtartása mellett. Ez az eljárás csak akkor lehetséges, ha a szóban forgó fogat előzetesen már gyökértöméssel látták el. A beavatkozás azt jelenti, hogy a fogak gyökércsúcsi részét a csontból eltávolítjuk, viszont a fog maga nem kerül kihúzásra. Ezeknél az eljárásoknál nagy segítséget jelent az ultrahang-technológia fejlesztésének legújabb eredménye, a Piezomed nevű műszer, amit új erőnek neveznek a csontsebészetben. Magas frekvenciájú mikrorezgések által hihetetlen pontossággal képes vágni, minimálisra csökkentve a vérzést. Egyéni igény esetén altatóorvos közreműködésével bódult állapotban is megoldható a páciens ellátása.

Koronák, Hidak

Amikor a fogból egy nagyobb rész hiányzik fogszuvasodás vagy törés miatt, esetleg esztétikai okból szeretné az egyik fog formáját és színét rendbe hozni, a korona a megoldás.

Hogy kerül fel a korona?
A koronák elkészítéséhez a fogak felületéből a legmodernebb, úgynevezett vállas módszerrel szükséges elcsiszolni egy réteget a fogzománcból. Az elkészített korona teljesen körbeöleli a lecsiszolt fogat, a vállas előkészítésnek köszönhetően pedig annyira pontosan záródik, hogy alatta nem romlik a fog. Esztétikus és tartós megoldást biztosít. A régi, tangencionális csiszolást kerüljük, mert gyakori a fogínygyulladás, a szuvasodás és az esztétikai probléma kialakulása.

Rendelőnkben hídpótlásra is van lehetőség!
Ilyenkor a kisebb foghiányokat egy taggal hidaljuk át, azaz több koronából álló híd készül.

Konzerváló Fogászat

A konzerváló fogászat egy összefoglaló szakterület, amely a fogak megmentését, valamint azok esztétikai javítását foglalja magában. Ez azt jelenti, hogy ide tartoznak a legkisebb fogszuvasodások vagy fogsérülések helyreállításai, a fogmegtartó kezelések, valamint a komolyabb gyökérkezelések is. Ismerje meg a leggyakrabban alkalmazott konzerváló fogászati eljárásokat!

Esztétikus fogtömések
Az egyik leginkább elterjedt konzerváló fogászati eljárás a fogtömés. Kisebb vagy közepes méretű fogszuvasodás esetén az esztétikus tömések az összes fogfelületen gond nélkül alkalmazhatók, ráadásul mivel az Ön fogszínéhez igazítjuk a használt anyag árnyalatát, egyáltalán nem fog látszódni, hogy bármilyen beavatkozás történt a fogain. Ha esetleg letört a foga, akkor is ilyen anyagot használunk az újraépítéséhez.
Abban az esetben, ha a szuvasodás nagyobb méretű, esztétikus betéteket (fogászati inlay, onlay) használunk a fog megmentése során, amelyet a lenyomatok alapján fogtechnikus készít el, így biztos lehet abban, hogy az tökéletesen illeszkedik majd. Ez az anyag pedig nem csupán tartós, de igen esztétikus és valódinak ható rágófelszínt alakít ki a szóban forgó fog körül.

Gyökérkezelés
A gyökérkezelés az egyik legelterjedtebb eljárás a konzerváló fogászat területén. A beavatkozás fő célja, hogy a fog belsejéből eltávolítsák az elhalt idegeket, megszüntetve ezzel a fájdalmat és megállítva a további károsodást. Az ilyen fogak problémáját rendszerint a fogbélgyulladás okozza, amelyet a mélyebb és sokáig nem kezelt szuvasodásból a fogbélbe jutó baktériumok idéznek elő. Rendelőnkben a kezelés előtt és után is röntgenfelvételt készítünk annak érdekében, hogy biztosan egy jól záródó, tartós és esztétikus gyökértömést készíthessünk.

Fogkő eltávolítása
A fogkő nem egyszerűen kellemetlen látvány, de ha nem fordul vele orvoshoz, számos kellemetlenséggel járhat, sőt, akár fogszuvasodást vagy fogágybetegséget is okozhat. Ezek a tulajdonképpen a fogak, a tömések és akár a pótlások felületen is megtapadó fogkövek ételmaradékokból, baktériumokból, hámsejtekből és immunsejtekből állnak össze. Eltávolításukkal számos későbbi fogászati probléma megelőzhető.

Fogfehérítés

Úgy érzi, nem elég fehérek a fogai és legszívesebben elrejtené a mosolyát? Irigykedve nézi azokat, akik bátran megvillantják a hófehér fogsorukat? Szeretne fehérebb fogakat, de nem tudja, melyik eljárást válassza a sok közül? Akkor most a legjobb helyen jár! A megoldás a plazmafényes fogfehérítés, melynek köszönhetően azonnal láthatja majd a kezelés eredményét.

A plazmafényes fogfehérítés egy teljesen ártalmatlan és egyben fájdalommentes eljárás, amelynek eredménye azonnal látható!
Mindez mindössze hatvan percig tart. Ennek segítségével az elszíneződött, gyökérkezelt fogak is fehéríthetők. Fontos kiemelni, hogy a koronák színe nem változik a fehérítés során, ezt fontos figyelembe venni! Egy profi dentálhigiéniai kezelés esetén a fogait minden esetben ellenőrzi egy szakember a fogfehérítés előtt. Így a még a megbújó kis fogszuvasodás-kezdeményeket is fel tudjuk deríteni, ezzel képessé téve Önt, hogy akár száz évig megőrizze fogai egészségét. Kollégáink szakavatott szemének és kezeinek hála meglátják a legapróbb fogköveket is, melyet szintén hozzájárulnak az esztétikus mosolyhoz. A fogfehérítés idővel megismételhető.

CT-Felvétel

A CBCT (az angol cone beam CT kifejezésből) egy speciális, fogászati 3D-s képalkotó diagnosztikai eszköz. Különlegessége, hogy hagyományos panorámaröntgennel szemben nagyon részletes képet ad a fogazatról.

A CT-készítés elérhető bárki számára, nem csak a DabasiDentben kezelés alatt álló pácienseknek.
Időpontfoglalás
A felvételt digitálisan adjuk át, a CT-felvétel ára 20 000 Ft.

A CT-felvétel során fájdalomra vagy kellemetlenségre nem kell számítania, a felvétel készítése kb. 1 percet vesz igénybe.

A vizsgálat során a páciens álló helyzetben van, a sugárterhelés kicsi, további óvintézkedés céljából ólomköpenyt visel. A felvétel készítése nincs káros hatással a páciensre.

Amennyiben gyermeket vár, a vizsgálat elvégzését nem, vagy csak nagyon indokolt esetben javasoljuk, várandósságáról tájékoztassa munkatársunkat az időpontfoglalás során.

A 3D CT-felvételből pontos információt tudunk nyerni a fogazatról, állkapocsról, csontokról, egyéb rendellenességekről. A CT-felvétel segítségével sokkal alaposabb diagnózist lehet alkotni, a fogászati kezelések megfelelő részletességgel megtervezhetőek.

A vizsgálat előtt el kell távolítani minden olyan tárgyat, ami a felvétel készítését megzavarná, így a fémtárgyakat, minden ékszert, hajcsatot, piercinget, szemüveget.

A CT-felvételt ajánljuk, ha alapos, részletes és pontos képalkotó diagnosztikai felvételre van szükség, fogorvosa pontosan szeretné látni a fogazatát, állkapcsát a kezelési terv összeállításához, góckutatásra van szüksége.

Áraink

A pontos költségekről orvosától a konzultáció során kaphat felvilágosítást, a kezelés részleteivel együtt a személyre szabott fogászati árak is akkor kerülnek megállapításra.
IdőpontfoglalásAZ ÁRLISTA TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ

A weboldal forgalom elemzéséhez, reklámozás céljából, illetve a kényelmes felhasználói élmény és a közösségi funkciók biztosításához az oldal sütiket használ. A sütik használatához hozzájárulását az 'Elfogadom' gombra kattintva tudja megadni. A weboldalunkon megtalálja Adatkezelési tájékoztatónkat is.